A helyzeten nem segítenek a városok sem: a burkolatok visszaverik a hőt, és ahelyett, hogy a víz édesen csörgedező csermelyként folyna végig a betonépületek között, csatornába tereljük azt.

Így hát marad az a megoldás, hogy öntözünk, és mivel az a drágábbnál is drágább, nagyon, de nagyon meg kell becsülnünk minden egyes csepp öntözővizet. Lássuk tehát, mit is tehet a szegényember, hogy káposzta is meg legyen öntözve, és a vízóra is megmaradjon…

Szárazságtűrő fajok alkalmazása

Ha kertekről, dísznövényekről vagy városi zöldfelületekről van szó, akkor viszonylag könnyű a dolgunk. Több ezer faj és fajta áll rendelkezésre, ezek között pedig jócskán akad olyan, amelyik minimális nedvességgel is beéri.

Zömében minden, ami kékes, szürkés árnyalatú a viaszbevonattól, jól működik, mert alig-alig párologtat.

Ha sövény és örökzöld, akkor például nem lehet hibázni az arizóniai ciprus kék, oszlopos fajtájával (Cupressus arizonica ’Fastigiata Glauca’).

Nagyon jók a húsos, pozsgás levelű növények is, mert a nyálkaanyagaikban rengeteg vizet képesek elraktározni, ilyen például az évelők közül az összes magasabbra növő, nagyobb termetű varjúháj (Sedum spectabile, S. hybridum). Mindenhol megállják a helyüket, legyen az virágágyás, sziklakert, sír vagy tetőkert.

Szárazságtűrők a sivatagi, félsivatagi növények is, melyek elképesztően mélyre hatoló gyökereikkel mindenhol képesek vízre bukkanni. Jó példa erre a pálmaliliom (Yucca filamentosa) vagy a fáklyaliliom (Kniphofia uvaria).

Aztán ott vannak azok, akiknek olyan kicsi a levélfelületük, hogy szinte nem is párologtatnak, mint a díszfüvek (Miscantus sinensis, Pennisetum alopecuroides) vagy a tamariskák (Tamarix tetrandra, T. ramosissima).

Végezetül a klasszikus megoldás: az ellenálló, honos fajok alkalmazása. Ha fásításról van szó, akkor ajánlom a mezei juhart (Acer campestre), mert ami működik a mezőkön, az működhet a városokban is. És mivel sokszor az egzotikus dolgok csábítóbbak, mint a hazai fajták, keresgélhetünk távolabb is megoldásokat. Ausztrália környékén fordul elő a déli ostorfa (Celtis australis), és mivel nekik még a miénknél is szárazabb a klímájuk, az ostorfájuk is jobban muzsikál.

A felsorolás korántsem teljes, de a lényeg, hogy mielőtt bármit is elültetnénk, járjuk körül, milyen a kiszemeltünk vízigénye.

 

Talajtakarás

Biztosan sokunk emlékezetében élénken él a kép, amikor betegek vagyunk, és semmi se jó, aztán jön anya, betakargat, és hirtelen minden viselhetőbb. Hasonlóképpen van ez a kertben is, mert a talajtakargatás tényleg csodákra képes. Nem elég, hogy jelentősen visszafogja a gyommagvak csírázását, de jóféle takaróként télen melengeti, nyáron hűsíti a talajt és – ami a lényeg – csökkenti a párolgást. Ehhez az kell, hogy megfelelő mennyiségben, tehát körülbelül egy paplanvastagságban: legalább 5–6 cm-es rétegben terítsünk le olyan anyagot, ami alkalmas erre a célra.

A legmenőbb talajtakaró kétségkívül a fenyőkéreg. Minél nagyobb méretűek a darabkák, annál kevésbé fújja el a szél, annál kevésbé tudják szétdobálni a rigók, és annál hosszabb idő, mire lebomlik vagy belekeveredik a talajba.

Jól lehet használni a ledarált ágakat, nyesedéket is, nem beszélve a takaró erdőszerű romantikájáról. A félig érett komposzt, a felszecskázott vegyes, kerti hulladék, falevél, lekaszált fű, sőt a széna is nagyon kedvelt mostanában, mert fenntartható, mégis idilli, zöld hangulatot áraszt.

Van, aki kaviccsal, kőzúzalékkal próbálkozik, esetleg egy kis filccel, geotextillel alábélelve. Ez ugyan jobb a semminél, de ez a réteg hajlamos a tűző napon felmelegedni, hálátlan kitakarítani, nem mellesleg mellőzi a zöld szemlélet is.

 

Magoncok alkalmazása

Még a feketeöves kertészek sem mind ismerik ezt a furfangos megoldást, pedig amilyen egyszerű, olyannyira hatékony! A gyökér MINDIG lefelé nő, mert a víz is lefelé folyik, tehát lent mindig sok van belőle. A magról kelt, kétszikű növények magjából induló gyököcske fel tud mutatni egy olyan képességet, amit geotropizmusnak, sőt mindjárt pozitív geotropizmusnak hív a tudomány. Ennek értelmében a főgyökér mindig becélozza a Föld középpontját, és lefelé, mélyre, erőteljesen növekedik, a magoncok gyökérzete ennek köszönhetően mélyrehatoló, a gyökérrendszer keresztmetszete olyan formájú, mint egy szívecske, ezért szívgyökérzetnek is hívják. Az ilyen növények emiatt sokkal ellenállóbbak a szárazsággal szemben, mélyebbről is képesek felvenni a vizet, sőt jobban kapaszkodnak és stabilabban állnak.

Csakhogy a faiskolákban, a neveléskor nem cél, hogy mindent túlélő, a talajba a végletekig kapaszkodó, hatalmas gyökérzetű példányokat állítsunk elő. Ellenkezőleg: a főgyökeret átvágják, a gyökérzetet metszik, a dugványról szaporított csemeték járulékos gyökérzetét hormonokkal serkentik elágazódásra. Így könnyen átültethető, akár edényekben is nevelhető példányokat állítanak elő, ami teljesen érthető is, ha a kertészeti termesztés célkitűzéseit tartjuk szem előtt. Igen ám, de ezek az elkényeztetett, burokban született, és búra alatt dédelgetett növények aztán kikerülnek a nagybetűs életbe: a szárazabb talajú kertekben, a városi dzsungelben pedig már nem igazán tudják megállni a helyüket.

Mit lehet hát tenni? Viszonylag egyszerű a megoldás. Az ember ne vegyen büdöskepalántát, hanem gyűjtse össze ősszel a büdöskemagot, és vesse el, aztán várjon türelemmel pár hetet, máris ott az öntözés nélkül is viruló büdöskeföldje. Vagy napraforgóföldje. Vagy pillangóvirágja.

Ugyanez a logika működik ám több más helyen is. Még az egyszikűek is odateszik magukat, ha magról kelnek. A vetett fű mindig életerősebb, mint a gyepszőnyegként fektetett pázsit, a magról kelt fácskák és cserjék sokkal életképesebbek a kertben, mint a csemeteként kiültetett társaik.

Ha ilyen bújik ki valahol, érdemes végiggondolni, útban lesz-e, elfér-e, szemetel-e, és ha beleilleszthető a kis jövevény a kert, a park jövőbeli képébe, akkor ott a helye! Még szerencsésebb az, akinek már van néhány jól muzsikáló fája a területén, mikor nekifog a kertépítésnek. Nem kell ezeket gondolkodás nélkül, azonnal kivagdosni – időt, energiát, és pénzt lehet velük nyerni. Persze, látunk neten csodálatos képeket mindenféle magnóliákról, de jó tudni, hogy azok a képek a legritkábban készültek magyarországi házikertekben… Érdemes tehát mérlegelni. Egy életképes, a környezethez jól alkalmazkodó, évek óta bizonyító fácska, vagy valami a csomagküldőszolgálatok bizonytalan univerzumából?

Én a magoncokra szavazok! Az erdők fái tudnak valamit. A legnagyobb szárazságban is túlélnek, a legsziklásabb, legszárazabb zugokban is. Miért? Többek között azért, mert a zömük magról kelt, a föld szívéig hatoló főgyökérrel.

Érdemes próbálkozni: eldugni a földbe egy-egy kis magocskát, kőrislependéket, selyemakácbabot, gesztenyét vagy makkot. Pár év, és lehet, hogy csoda történik. Idén makk, jövőre erdei csillag, aztán egy kis surgyé csemete, és mire észbe kapunk már egy combos, kövér tölgyfa díszíti a kertünket. És mi van akkor, ha nekünk már nem, a gyerekeinknek viszont igen? Ugye, hogy nem is olyan nagy baj az? Sőt…

 

Kaszab László